Élvezetes blog a nőkről nőknek egy férfi tollából

Lányok, Asszonyok!

Harmincas éveimhez közelítek. Az idők során láttam számtalan példát, a nő-férfi működésről. Jómagam, mondjuk, nevezhetném múltamat illetően intenzív tapasztalatgyűjtőnek. Szerényen és segítő szándékkal, éppen ezért úgy döntöttem, elmondom tisztának, egyenesnek mondható tanácsaimat. Pontosan azért, hogy ugyanazon a banánhéjon, esetleg már ne csússzon el valaki. Nem áltudományos lélekbúvárságra adom a fejemet. Kontraproduktívnak tartom az okoskodást, a „jólmegmondást” pedig még sokkal inkább. Ugyanis a magas lóról való beszélés dacot vált ki és önkéntelenül is falak építésébe kezdünk. Így csak szelíd szándékúan irogatok, mintha csak éppen eszembe jutva bevillanna valami, egy kávézás, sütizés, borozás, stb, alatt. Egyszóval beszélgessünk!

Karinthy Frigyes azt mondja, hogy a férfiak és a nők azért nem fogják sosem megérteni egymást, mert a nő a férfit akarja, a férfi pedig a nőt. Aranybetűs szabály, de mégiscsak egymás kölcsönös üzemanyagai vagyunk. Tapasztalataim során számtalan problémával találkoztam. Az egyik legravaszabb és gonoszabb mind közül: az állandó megfelelni akarás és annak nyomában a takargatás.

Férfiként azt kell mondanom, kikiáltanom és követelnem, hogy mindenki vésse be a tudatalattijától kezdve egészen a tudatos énjéig, össze-vissza mindenhová, cetlizze, posztitezze, hűtőmágnesezze ki, inkább ezt nyomtassa plakátokra az állam, hogy ha számít az, hogy egészségesebb társadalmat eszkábáljunk.

Valójában több fronton is kártékony az, hogy mindig olyannak mutassuk magunkat, amilyenek igazából nem vagyunk. Nem csak a másikkal szembeni őszinteségbe rúg bele az ilyen mímelés, de teljesen hamis képet formál az ember lányának önmaga számára is. Nem az igényesség elmulasztásáról van szó, vagy arra, hogy a nők ne adjanak magukra, de ne takargassanak! Azért tartom ezt a szisztémát önbecsapó, öncsaló magatartásnak, mert már rövidtávon is, de hosszútávon pláne, visszanyal a fagyi (pestiesen szóval), sőt, egyenesen visszaharap. Ugyanis a saját, kialakult személyiségünket, vagy adottságainkat képtelenek vagyunk elkendőzni. Egy életen át meg aztán csak na. Így előbb-utóbb az fog kibújni és akkor ott van a csalódás. És a leginkább az őszinteséget és egyenességet üti ki, K.O.-val. Onnan meg már nem igen van felállás.

Ez képes megzavarni az önképet, a nőkét különösen, mert valahogy a bőrük alá ivódott, zsigerileg a kiszolgálás. Ez nem üres feminizmus. Vagdalkozó, dühös lázadás nélkül is ennyit kell tudni.

És még egy titok. Mi, férfiak, akiknek számit a nő, egy adott nő, akkor soha nem arra leszünk kíváncsiak, hogy milyennek mutatja magát a másik, hanem arra, hogy milyen. Mert attől figyeltünk fel rá és szerettük meg az illetőt. Az olyan hímek pedig, akik ilyesmit olvasva azt mondják, micsoda nyálas buziság, nos, rájuk nem kell számítani. Rájuk a föntiek nem vonatkoznak és ez így van jól.

Még jövök, aprólékosabb részletekkel is.

Kezüket csókolom!

Demeter